Nemrég sikerült már magamra vonnom többek rosszallását, akik nem hajlandók a belsőségeket még csak meg se kóstolni. Miért? Csak.
Érdekes módon még a máj a leginkább elfogadott, pedig arról lehetne a legtöbb egészségügyi rosszat elmondani – akár a zsírtartalmára, akár a méreganyagokra gondolunk.
Most a szív kerül terítékre. Ez a kis izomköteg egészen speciális szövet, ilyen más részen nem található, csak a szívben. Ez logikus is, hiszen ez az egyetlen olyan izom, ami a születéstől kezdve, folyamatosan dolgozik. Ebből már következik is, hogy erőteljes izomzatról van szó, nagyon finom rostokkal, mindenféle zsírtartalom nélkül. Ennek megfelelően rendkívül alacsony az energiatartalma, 10 dkg alig több 90 kcal-nál, ami 20 %-kal kevesebb még a csirkemellnél is. Fogyókúrázók, zsírkerülők számára fontos fehérje és ásványi anyag forrás lehet, de mondhatnám azt is, hogy aki vigyázna a szívére, időnként egyen szívet.
A disznó és a marha szíve hasonló előkészítést igényel, ezért most a számomra kedvesebb, marha szívet emlegetem. Nagyobb piacokon, jobb henteseknél rendszeresen kapható, méghozzá igen baráti áron. Lehetőleg ne a legsötétebb darabot vegyük meg. Érdemes először körbejárni a piacot és megnézni, hol milyen az áru (ezt nem csak szív vásárlásakor érdemes megtennünk). Jelentősen különbözik, hogy a hentesek milyen állapotban teszik a pultra. Van ahol úgy dobják oda, ahogy a vágóhídról megérkezett. Inkább olyan helyen vegyük, ahol már levágták róla a nagyja fölösleget.
A hús megtisztítása annyiból áll, hogy a belsejéből kivágjuk a cipőfűzőre hasonlító inakat, a külsejéről meg a fehér zsírt és az erek esetleges csonkjait. Utóbbiak táján a marhaszívben még egy vékony csontot is találunk, de az lejön a fehér részekkel együtt. Érdemes a külső oldalon levő hártyát is lehúzni. Valamelyik végén késsel alávágunk, majd az ujjunkat benyomjuk a hús és a hártya közé. Így könnyen le tudjuk fejteni anélkül, csúnyán kirojtoznánk a hús felületét. A disznó szívén levő hártya jóval vékonyabb, nem érdemes foglalkozni az eltávolításával.
Az így előkészített szív gyönyörű, sötétpiros színhús, amiből kisebb szeleteket, vagy csíkokat, kockákat vághatunk. Sokféleképp elkészíthetjük, a legtöbb sokáig párolandó marhahús recept alapja lehet szív is. A sokáig itt fontos, mert ez nem a hamar megpuhuló húsok egyike.
Egy pörkölt legalább 2 – 3 órán át készül, ennek megfelelően fantasztikusan összeérett ízei lesznek. Konkrét receptje nincs, ugyanúgy készül, mint bármilyen pörkölt. Egy kis vörösborért hálás lesz. Így télidőben jól egészíti ki a párolt (lila)káposzta. Körete természetesen lehet a klasszikus galuska is, de érdemes egyszer kipróbálni ezzel vagy ezzel a krumpligombóccal.
Szia. Én disznó- vagy borjúszívböl csinálok szalontüdöt, tüdö nélkül. Vadas mártással és penne makarónival nagyon finom.
Ezen kivül sokszor készítek zúzapörköltet. Kicsit babrás a tisztítása, de megéri.
Zúzatisztítás ügyben nézz át ide:
http://jokaja.hu/a-zuza-tisztitasa/