Meséljen!

Küldje el fogyókúrás tapasztalatait, receptjeit. Írja meg sikereit és kudarcait is, mert egymástól tanulva könnyebben megy. Mesélje el honnan indult és mire jutott, ezzel bátorítást ad azoknak, akik meginogtak, akik mélyponton vannak. Ha büszke lehet Önmagára, küldjön fényképet is.
Írjon a kapcsolat oldalra, és igyekszem minél hamarabb közzé tenni a tapasztalatcsere kategóriában.
Egyet ne küldjön: reklámszagú dolgokat, mert könyörtelenül kihajítom!
KAPCSOLAT OLDAL

Rakott medvehagyma

Kezdődik a medvehagyma szezon, ma már a piacon is láttam, csokorba szedve. Tavaly ipari mennyiséget gyűjtöttünk, még van a fagyasztóban, amit el kéne fogyasztani. Ebből a meggondolásból született ez a vasárnapi ebéd, szombaton. Lefóliázva ment a hűtőbe, ebéd előtt csak át kellett sütni.

30 dkg medvehagyma
50 dkg disznóhús
0,5 bögre rizs
10 dkg sajt
3 dl tej
3 evőkanál liszt
olaj
só, gomasio, szegfűbors, szerecsendió, gyömbér

A megmosott és lecsöpögtetett medvehagymát vágjuk csíkokra, a sajtot reszeljük le, a húst tisztítsuk meg és daráljuk át.

Kevés olajon pirítsuk szemcsésre a darált húst, a szerecsendió kivételével fűszerezzük meg, majd keverjük bele a szokott módon megfőzött rizst. Kenjünk ki egy lapos jénait. Terítsük bele a medvehagyma felét, és szórjuk meg kevés reszelt sajttal. Terítsük rá a rizses húst, majd fedjük be a többi hagymával.

Kevés olajon pirítsuk felhabzásig a lisztet, öntsük fel a hideg tejjel, majd simára keverés után főzzük fel, hogy krémes sűrűségű besamellt kapjunk. amit szerecsendióval és kevés sóval fűszerezzünk. Öntsük a tetejére s szórjunk rá kevés reszelt sajtot. 160 fokos sütőben 40 – 45 perc alatt sül pirosra a sajt a tetején.


 

3 hozzászólás Rakott medvehagyma

  • Én nemrégen fagyasztóból kivett medvehagymát tettem egy kelt tésztába, és olyan furcsa íze volt, hogy a maradék kis adagot gondolkozom, hogy tán meg sem főzöm…szerinted mi lehetett az oka?

  • Nem…spenótra emlékeztető szaga és íze volt; az pedig nincs benne, mert nagyon nem vagyunk barátságban… Meg az állaga is furcsa volt. Amit olajban tettem el, az viszont isteni lett. Lehet, hogy felengedett hamarabb, mint kellett volna vagy mi a szösz… bocs hogy terhellek a problémámmal!

Szóljon hozzá: Kata