- Fogynék - https://fogynek.hu -

Pácolt gomba nyárson

Nyárváró ételről van szó, mivel grillezni készítettük először. Annyira finom, hogy akár sütőben is érdemes megsütni, bár azért a grillen összehasonlíthatatlanul jobb lesz, meg különben is, hadd grillezzünk már esőmentesen.

Tulajdonképp olyan köretnek szántuk, amit a hús mellett meg lehet sütni, de akár hús nélkül is megállja a helyét. Minimális módosítással húskerülő vendégeinknek is kedvében járhatunk vele.

1 kg egyenletes méretű, nem túl nagy gomba
1,5 dl olívaolaj
5-8 evőkanál szójaszósz
4 gerezd fokhagyma
kakukkfű, oregánó

hajszálvékony szalonna szeletek

A gombát folyó víz alatt, röviden öblítsük le, de ha elég tiszta, akkor csak töröljük meg, hogy ne szívhassa tele magát vízzel. A kalap aljánál vágjuk le a szárait, a leeső darabokból főzzünk gombakrém levest.

Az olajból, a szójaszósszal és a fűszerekkel keverjünk páclevet, egy jól zárható műanyag dobozban. Tegyük bele a gombát, zárjuk le és többször forgassuk meg, hogy a páclé mindenütt bevonja a gombafejeket. Éjszakán át pácoljuk a hűtőben.

Sütés előtt húzzuk beáztatott bambusz nyársakra. Aki teheti, tegyen közéjük egy-egy szeletke szalonnát is. Jó parázs fölött hamar megsül.