Minap a piacon a kosaramba ugrott egy darab marha fehérpecsenye. Gyönyörű, karajhoz hasonlóan hosszúkás, színhús darab. Amilyen szépség, annyira kell is vigyázni rá. Abban is hasonlít ugyanis a karajra, hogy teljesen zsírtalan, igen könnyű kiszárítani. A már jól bevált, alacsony hőfokon történő készítést választottam hozzá, azt meghálálja.
A tökéletesen lehártyázott húst megsóztam, megborsoztam. Egyikkel se spóroltam, hiszen elég vastag húsnak kéne ízt adjanak. Két jókora gerezd friss fokhagymát vékonyan felszeleteltem. Kiterítettem egy folpackot az asztalon, szétraktam rajta a szeletkék harmadát, rátettem a húst és beborítottam a maradék fokhagyma szelettel. Vagy 4-5 rétegben, körbecsavartam a fóliával, közben a végeit mindig alá gyűrve. Az így becsomagolt húst egy jénaiba tennem és be vele a 75 fokos sütőbe. Ez délután három felé történt. Mikor az esti hangversenyről hazaértünk, úgy kilenc után, várt a kész hús. Ami levet csak kienged magából, azt a fólia felvágása után kis vörösbor hozzáadásával be kell forralni mártássá, pici vajjal fényesítve kínálni a vékonyan szeletelt hús mellé. Száraz, omlós, igazi húsízű pecsenye, zsírkerülők is bátran fogyaszthatják. Aki zsírosabbra venné, megtűzködheti szalonnacsíkokkal. Gondosan becsomagolva kell a hűtőbe tenni, hogy ne száradhasson ki. A hideg húst célszerű hússalátába vagy másképp átlényegítve elhasználni, csak szárazabb az már, mint frissen.
Beszélgetés