Ezzel a recepttel nem indulok a retro gyűjtésben, mert csak a neve emlékeztet az egykori konzervipar, kivételesen ehetőre sikerült termékére. Igaz, ott még kiegészítették a nevét a tordai módra megjelöléssel. Amíg az egy töltött kellevél volt, ez inkább a rakott kel egyik változata.
A gombhoz főztem a kabátot. Maradt egy jó adag főtt rizs, amit el kellett használni. Vettem hát egy kis fej kelkáposztát és egy darabka disznócombot.
A káposztáról levettem a legkülső leveleket és azonmód, egészben betettem a kuktába. 10 perc szuszogás után lezártam és hagytam foghatóra hűlni.
Közben megpucoltam a húst és a hagymát, majd mindkettőt ledaráltam. Először a hagymát, bele az olajos serpenyőbe. Megpirítottam, majd félrehúzva beledaráltam a húst is (egy tállal kevesebbet kellett mosogatni). A húst is megpirítottam, szaporán kevergetve, hogy szétessen. Lehúztam a tűzről, pici paprikát szórtam rá, sóval, borssal majorannával, köménnyel és 3 gerezd fokhagymával ízesítettem. Kicsit száraznak tűnt, ment bele vagy másfél deci tejföl és egy tojás, hogy ne guruljon szanaszét a töltelék a tálaláskor. Végül összekevertem a rizzsel is.
Kiolajozott, morzsával beszórt jénaiba terítettem a kelkáposzta közepének apróbb leveleit. Eligazgattam rajta a tölteléket és befedtem a nagyobb levelekkel. Kevés tejjel hígított, sózott tejfölt kentem el a tetején, amibe pici piros aranyat is nyomtam, csak a színe kedvéért, de az ízén se rontva vele.
180 fokon, légkeveréssel háromnegyed óra alatt sül meg annyira, hogy szépen foltosodjon a tejföl a tetején. A fényképezés alatt ehetőre hűlt, negyed óra múlva már nem sok volt belőle.
