Meséljen!

Küldje el fogyókúrás tapasztalatait, receptjeit. Írja meg sikereit és kudarcait is, mert egymástól tanulva könnyebben megy. Mesélje el honnan indult és mire jutott, ezzel bátorítást ad azoknak, akik meginogtak, akik mélyponton vannak. Ha büszke lehet Önmagára, küldjön fényképet is.
Írjon a kapcsolat oldalra, és igyekszem minél hamarabb közzé tenni a tapasztalatcsere kategóriában.
Egyet ne küldjön: reklámszagú dolgokat, mert könyörtelenül kihajítom!
KAPCSOLAT OLDAL

Fokhagymás hústekercs hidegtálra

Hozzávalók 16 szelethez:
80 dkg-os dagadó
1 fej fokhagyma
2 evőkanál édes pirospaprika
1 evőkanál só
4 evőkanál olaj

A dagadót úgy vágjuk föl, hogy egy nagy téglalapot kapjunk. A fokhagymát megtisztítjuk, összezúzzuk, a pirospaprikával, kevés sóval és 3-4 evőkanálnyi vízzel elkeverjük. A fokhagymás krémmel megkenjük a kissé kivert húst, fölcsavarjuk és zsineggel átkötözzük.

A felforrósított olajon megforgatjuk, megsózzuk és kevés vizet aláöntve, lefedve előmelegített sütőbe tesszük. 220 °C-on 30-35 percig pároljuk, majd fedő nélkül, locsolgatva még további 15-20 perc alatt megpirítjuk. A sütőből kivéve kihűtjük, majd hűtőben további 3-4 órán át, hűtjük. Tálalás előtt a zsineget eltávolítjuk, a húst vékonyan fölszeletelve tálra tesszük különféle saláták kíséretében.


 

1 hozzászólás: Fokhagymás hústekercs hidegtálra

Szóljon hozzá!