Gyors, könnyű és finom. A teljes előkészítése megvan negyed óra alatt, a többi a sütő dolga.
Most habos krumplipüré készült hozzá, de nagyon finom kevés vajon párolt zöldségkörettel is.
|
||||||
Gyors, könnyű és finom. A teljes előkészítése megvan negyed óra alatt, a többi a sütő dolga. Most habos krumplipüré készült hozzá, de nagyon finom kevés vajon párolt zöldségkörettel is. Szerintem ideális kaja fogyózóknak, de a család többi tagja is örömmel megeszi. talán 10 percbe telik az előkészítése, aztán a többi munkát a sütő végzi, nekünk már csak tálalni kell.
Búsult néhány csirkecomb a hűtőben, amit úgy vettem, hogy majd a héten csinálok belőle valamit. A hétközi időbeosztásnak megfelelően nem sok időm volt rá. Reggel összekészítettem és visszatettem a hűtőbe. Vacsora előtt csak át kellett tegyem a légkeverősbe, és mire mindenki hazaért és lenyugodott, lehetett tálalni.
Nincsenek olyan “kötelező” étkei, mint akár Húsvétnak, vagy Karácsonynak. Tavaszi ünnep lévén az első zöldségek és baromfiak kerültek asztalra, de a bárány sem volt ritka. A csirke, az újkrumpli és a spárga mind olyan, ami nem csak finom, de nyugodtan az ünnepi menübe is illeszthető.
Persze van a villámságnak előfeltétele is, minden hozzávalónak otthon kell lennie, a bevásárlás már végképp nem fér bele ennyi időbe. A csirke hálás olyan szempontból, hogy remekül hagyja magát ízesíteni, így változatos fogásokat készíthetünk belőle.
Mindehhez az eredmény szaftos, fűszeres sült csirke, amit akár rizzsel, akár tört krumplival lehet kínálni. Utóbbihoz érdemes felhasználni a sütőzacskóban összegyűlt szaftot, amivel nagyon ízes krumplikásává lehet törni a hajában főtt kolompért.
Ennél a gyönyörűségesen nyáridéző színű receptnél ez nem fordulhat elő olyan könnyen, hiszen bőséges szaftban úszik, és ennyi fűszerrel ízetlen se maradhat. A tüzességét ne bízzuk a borra, gusztusunk szerint pakoljunk bele a csípős fűszerekből is.
Talán a szépen sikerült pirított burgonya köretnek köszönhetően is, soknak bizonyult ebédre, így aztán salátával kiegészítve még könnyű vacsora is lett belőle.
Több ötletem is támadt, amik közül erre a húsételre esett a választásom. Igaz, hogy nem lehet kétszemélyes adagban elkészíteni, viszont a maradékot hidegtálra is tehetjük, annak is díszére válik. Azon túl, hogy mutatós, még finom és szinte zsírtalan is, nyugodtan kínálhatjuk diétázóknak is. Részletesen, sok képpel mutatom be, hogy bárki rászánhassa magát.
Természetesen másféle húsokból, más töltelékkel is elkészíthető, ugyanezzel a módszerrel. |
||||||
Copyright © 2025 Fogynék - Minden jog fenntartva! |
Beszélgetés