Nincs ugyan szezonja a zöldborsónak, de egész évben kaphatunk fagyasztva, amit nyugodt lelkiismerettel használhatunk.
Így aztán ősszel is egyszerűen főzhetünk friss ízű, sok zöld fűszerrel illatosított finomságokat.
40 dkg disznócomb vagy lapocka
1 fej hagyma
két maréknyi (fagyasztott) zöldborsó
1 csokor petrezselyemzöld és ugyanannyi bazsalikomlevél
só, bors
1 kanál olaj
1 bögre köles
A megtisztított húst úgy vágjuk ceruzavastag csíkokra, hogy a rostjai ne hosszában fussanak, hanem azokra merőlegesen vágjuk el. Így sokkal omlósabb lesz és hamarabb puhul meg.
Lehetőleg teflonos edényben, a kanálnyi olajon pirítsuk világosra az apró kockákra vágott hagymát. A felét tegyük át abba az edénybe, amiben a kölest főzzük. Forrósítsuk meg, forgassuk át rajta a kölest, majd öntsük fel bő kétszeres mennyiségű vízzel vagy alaplével. Óvatosan sózzuk, majd pár perc forralás után zárjuk el alatta a tüzet és letakarva hagyjuk saját gőzében megpuhulni.
A húst dobjuk a forró hagymára, forgassuk fehéredésig, majd sózva, borsozva, kevés fehérbort vagy vizet (esetleg alaplevet) alá töltve pároljuk néhány percig. Adjuk hozzá a (fagyasztott) borsót és szórjuk rá a finomra vágott zöld fűszereket. A borsó is megpuhul néhány perc alatt. A végén tölthetünk rá 2-3 evőkanál tejszínt, hogy kötöttebb szaftja legyen. Akinek ennyi sem fér bele a diétájába, az nyugodtan kihagyhatja.
Beszélgetés