Többszörösen is ünnepi pecsenyéről van szó. Egy ilyen nemes vad nem kerül akármikor az asztalra és kell is hozzá egy nagyobb társaság.
A többi vadhús is ritkán kerül menübe, őzgerinc még nem is volt. Tán most se lett volna, ha nem kapok egy Szuper telefonhívást, aminek eredményeképp bekerült a fagyasztóba, hogy megvárja a megfelelő fellépési alkalmat. Picit tartottam tőle, nehogy méltatlanul bánjak vele, fel is túrtam a receptek után kutatva a szakácskönyvtáram és a netet. Végül a legegyszerűbb mód mellett döntöttem, minden barokkos túlvariálás nélkül. Jó döntésnek bizonyult.
A kapott gerinc olyan két arasznyi darab volt, ami elégnek bizonyult 8 emberre.
Így néz ki nyersen, miután két nap alatt, szép lassan olvadt ki a normál hűtő leghidegebb zugában. A tetején látható, ezüstszínű hártyát kellett csak lefejteni róla, elég könnyen lejött, nem volt extra munka. Utána a rostjaival párhuzamos irányban meg kellett tűzdelni jóféle füstölt szalonnából vágott csíkokkal. Ez az ízének is jót tesz, meg segít megelőzni a kiszáradását ennek a rendkívül zsírtalan húsnak. Szerintem akkor se lett volna száraz, ha ez kimarad, de szinte minden recept ajánlja, nem ez volt a kísérletezés pillanata.
Ez a mutatós darab a sütésre kész gerinc. Bőségesen daráltam rá vegyes borsot és betakarva ment vissza a hűtőbe a nagy napig.
A sütés előtt jó órával kivettem, hogy szobahőmérsékletről indulhasson a sülése. Ez volt a pillanat, amikor megsóztam, majd az egészet gondosan letakargattam hajszálvékony szalonna szeletekkel.
220 fokra felfűtött sütőbe került, amit 10 perc elteltével 180 fokra visszahúztam. Ezen sült további negyed órát, ezzel el is készült.
Annyira kevés szaft sült ki belőle, hogy nem álltam neki feloldani a tepsi aljáról és mártássá beforralni. A köretként választott krumplipüré miatt nem is volt rá feltétlen szükség.
Jól látható az első képen, hogy igazi félangolos, rózsaszín közepű pecsenye sikeredett belőle. A társaság azon tagjai, akiknek ez így nyersnek számított, serpenyőben egy percig tovább pirítva kapták az adagjukat. Elképzelhetetlenül omlós, vajpuha hús volt, igazi, finom vad ízzel. Valóban ünnephez méltó fogás. Azt majd külön megmutatom, mi maradt a hús tálalása után, és mi lett a húsos csont sorsa.
Beszélgetés