- Fogynék - http://fogynek.hu -

Turbolyakrém leves, ami mártás is lehet

Mivel csak Nagyanyám elbeszéléséből tudtam, hogy létezik turbolyaleves, nekiálltam feltúrni a netet. Néhány német oldal után hamar ráleltem idehaza is, Gabojsza meg Chili és Vanília is hamarabb rátalált. Ennyi jó ötlet alapján már nem volt nehéz megalkotni a saját levesemet.

Szedjünk egy nagy csokor frissen illatozó turbolyát. Öblítsük le és nyomogassuk egy edénybe, hogy kevés vízzel forrázhassuk le. Öntsük nyakon lobogó vízzel, majd hamar szűrjük le róla, de ne öntsük ki ezt a vizet. A turbolyát azonnal hűtsük le minél hidegebb vízzel. Ettől az akciótól picit összeesik, de nagyon szépen megőrzi friss zöld színét.

Két nagyobb szál újhagymát vágjunk karikákra és kevés olajon pároljuk üvegesre. Hámozzunk meg két krumplit és vékonyra szeletelve tegyük a hagymára. Öntsük fel a forrázáskor megmentett vízzel, sózzuk  meg, szórjunk bele kevés fehérborsot és csendesen főzzük puhára a krumplit.

Közben egy negyed kiló csiperkegombát röviden mossunk meg, a kitört szárait szeleteljük fel, és dobjuk a rotyogó krumpli mellé. A gombafejeket vágjuk kockákra, nagy serpenyőben, kevés olajon, erős lángon pirítsuk meg, amíg a levét elfövi és barnás színt kap. Ez lesz a levesbetét.

Amikor a krumpli puhára főtt, dugjuk bele a botmixert és aprítsuk össze. Adjuk hozzá a forrázott turbolyát és azzal turmixoljuk egész simára. Kóstoljuk meg, kell-e utána sózni, majd kevés tejszínnel vagy egy kanál vajjal fejezzük be. A tányéron szórjuk rá a pirított gombakockákat.

Mártásnak készítve kevesebb vízzel főzzük és nem kell hozzá gombakocka. El tudom képzelni a kapormártáshoz hasonlóan krumplival, de akár egy hal mellett is.