- Fogynék - http://fogynek.hu -

Sóskaleves

Ez olyannyira alap recept, hogy rá is csodálkoztunk, miért került ilyen rég az asztalra.

Valahogy inkább mártásként készítjük el a sóskát, pedig finom az levesként is. Egyike a 10-perces leveseknek és garantáltan elronthatatlan. Ha nagyon sürgősen kell valami meleg levest varázsolni, akkor azonmód, zacskóstul bedobhatjuk egy tányéron a mikróba a sóskapürét, hadd olvadjon.

Amíg olvadozik üssünk fel egy tojást, 2 ek olajjal és sóval keverjük simára, majd adjunk hozzá annyi lisztet, hogy sűrűn folyós legyen. Ezzel előkészítettük a levesbetétet.

Kevés olajon pirítsunk habzásig 2 ek lisztet és öntsük fel a kiolvadt sóska által eresztett lével, meg vízzel, ha kevés lenne. Dobjuk rá a sóska sűrűjét is, keverjük simára – ha sikerült volna csomóssá tenni a lisztet, nyugodtan dugjuk bele a botmixert, az lesz az erősebb. Eresszük fel annyi vízzel, hogy jusson mindenkinek, sózzuk meg és kóstoljuk. Ha túl vad, savanyú lenne, szelídítsük 1-2 tk cukorral, de semmiképp se édes legyen, hagyjuk meg a savanykás jellegét. Végül kiskanállal szaggassuk bele a galuskát, és ha megfőtt, tálalhatjuk is a levest.