- Fogynék - http://fogynek.hu -

Norvég rakott hal

Fél kiló krumplit héjában, sós vízben megfőzzük, leszűrjük, meghámozzuk, és hideg vízbe mártogatott késsel karikákra vágjuk. Kivajazott tűzálló tálba terítjük, és egy nagy szál megtisztított, vékony karikákra vágott póréhagymát terítünk rá, kissé megsózzuk. Mialatt a burgonya fő, két félig fagyott makrélát (kb. 80 dkg) kibelezünk, leöblítjük, és kívül, belül megsózzuk. Ha teljesen felolvadt, úgy fektetjük a tálba, mintha úszna. Két evőkanál finomlisztet három deka vajon kissé megpezsegtetünk, négy deci hideg tejjel felengedve mártássá főzzük, sóval, csipetnyi reszelt szerecsendióval fűszerezzük. Két deci tejföllel hígítjuk, és a hal meg a póré tetejére öntjük. Egy kevés sajttal megszórva forró sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a teteje szép piros nem lesz.

Fogyózós időkben készíthető ízlés és piaci kínálat szerinti zöldségágyon is, besamel helyett csak egy kis tejszínnel, tejföllel meglocsolva.