- Fogynék - http://fogynek.hu -

Narancsos karajtekercs

Úgy tűnik az év végi hajrá munkaügyben áthúzódik még januárra is, azért Karácsonyra csak készült néhány finomság. Ezek persze nem mind illettek bele a fogyókúrába, de talán ilyenkor ez bocsánatos bűnnek számít.

Igazi ünnepi finomság ez a narancsos karajtekercs. Az előkészítése talán negyed óra, a többi már a sütő dolga, csinálhatunk mást közben.

1 darab kicsontozott karaj
2 narancs
néhány szelet hajszálvékony parasztsonka
5 dkg reszelt sajt
só, fehérbors, gyömbér, szerecsendió virág

A karaj tetejéről fejtsük le a vastag, ezüstszínű hártyát, majd hosszú pengéjű késsel vágjuk fel csigavonalba, hogy kiterítve nagyobb lapot kapjunk. Sózzuk meg és szórjuk be a fűszerekkel.

A sajtot reszeljük le. Semleges ízű, jól olvadó sajtot válasszunk – pl. trappistát, eidamit, fiatal goudát – mert itt a sajt ragasztóanyagként működik, nem az íze kedvéért tesszük bele. A fele sajtot szórjuk a húsra. Fedjük be a sonkaszeletekkel, reszeljük rá a nagyon alaposan megmosott narancsok héját és szórjuk rá a maradék sajtot. Tekerjük fel a húsunkat.

Az egyik narancsot hámozzuk meg és vágjuk vékony szeletekre. Fedjük be a szeletekkel a húst és spárgával kötözzük össze. Így nem csak szebb formája lesz, de a narancskarikák sem esnek le róla és az egész jobban egyben marad, szebben szeletelhetjük.

Tegyük sütőzacskóba és öntsük mellé a másik narancs kifacsart levét. Ha van kéznél, egy korty illatos fehérbor, az is mehet a zacskóba. Kössük be a zacskót és tegyük a 150 fokos sütőbe. Ezen a hőfokon mintegy másfél – két óra alatt puhul meg.

A megpuhult húst hagyjuk 10 percig még meleg helyen állni, közben a zacskóból letöltött levét forraljuk be a felére. A végén dobjunk pici vajat a mártásba, hogy selymesebb legyen. A húsról bontsuk le a spárgát és éles késsel vágjuk szeletekre.

Kínálhatjuk vajas, párolt zöldséggel, de egy habos krumplipüré is remek körete lesz.