- Fogynék - http://fogynek.hu -

Gombás, sajtos göngyölt karaj, vörös pestoval

A karaj ugyan a disznó egyik nemes húsrésze, azonban tud rettentő száraz lenni. Érdemes vele különféle trükköket csinálni, hogy szaftosabbá, és ízesebbé is tegyük. Ez a recept is ilyen trükközésről szól, a minapi ebédünkről.

Előkészítésként a kicsontozott karajról lefejtettem a vastag, ezüstszínű bőnyeget, ami csúnyán összehúzná sütés közben. Éles késsel, a deszkával párhuzamosan tartva, csigaformán felvágtam, hogy egy nagy szeletként lehessen kiteríteni. Persze egy fél kilós karajból szelet nemigen lesz, legfeljebb nadrágszíj. Ezt a húslapot még ki is klopfoltam, hogy korrigáljam a vágástól egyenetlen vastagságát. Amikor idáig kész lett, megsóztam és megborsoztam, vékonyan megkentem a pestoval, majd lehetett a tölteléket rápakolni.

Először is vágtam hajszálvékony füstöltszalonna szeleteket, nehogy már olyan zsírtalan legyen. Reszeltem rá fokhagymás friss sajtot, majd az egyik végébe szeletre vágott gombafejeket pakoltam. Erre kentem egy jó adag vörös pestot és az egészet gondosan feltekertem. Néhány hústűvel rögzítettem és úgy láttam, hogy inkább nem állnék neki körbepirítani, mert csak szétesne. Kívülről is rámasszíroztam kevés pestot és sütőpapírral bélel tepsin bedugtam a sütőbe. 130 fokon sülögetett másfél órát, majd a hőmérsékletet 200 fokra emelve negyed óra alatt megpirult. Így elkészítve és megsütve egyáltalán nem száradt ki, omlós és szaftos lett. Gombás rizzsel ettük meg.