Meséljen!

Küldje el fogyókúrás tapasztalatait, receptjeit. Írja meg sikereit és kudarcait is, mert egymástól tanulva könnyebben megy. Mesélje el honnan indult és mire jutott, ezzel bátorítást ad azoknak, akik meginogtak, akik mélyponton vannak. Ha büszke lehet Önmagára, küldjön fényképet is.
Írjon a kapcsolat oldalra, és igyekszem minél hamarabb közzé tenni a tapasztalatcsere kategóriában.
Egyet ne küldjön: reklámszagú dolgokat, mert könyörtelenül kihajítom!
KAPCSOLAT OLDAL

Fogyókúrás köret hagymából

Ha már egyszer szinte zsírtalan pecsenyét sütöttem ebédre, kellett hozzá valami kevés kalóriát és szénhidrátot tartalmazó köretet is sikeríteni.

A hagyma ilyenkor is jó szolgálatot tesz, ha nem feledjük, hogy fűszerezésen kívül is nyugodtan számíthatunk rá. Van a hagymának valami édessége, ettől szinte elvárja, hogy markánsan fűszerezzük, akár kicsit keletiesen is.

Hámozzuk meg a nagyobb fej hagymákat és vágjuk félbe a csúcsától a gyökeréig. Ellenőrizzük, hogy nincs-e benne rothadásnak indult réteg. Sajnos ez elég gyakori jelenség. Ha még nem büdös – a romló hagyma félreismerhetetlen szagú – elég szétszedni és azt a rétegét kidobni belőle. Az így előkészített hagymát vágjuk egyenletes, nem túl vékony szeletekre. Ezeket a félköröket tegyük két evőkanál olajra egy fazékban. Sózzuk és fűszerezzük meg. Bors és szerecsendió mindenképp kell rá, de jól illik hozzá a curry is. Aki egzotikusabban szereti, akár római köménnyel is megszórhatja, vagy csípőssé teheti chilivel. Öntsünk rá két korty fehérbort – az íze miatt lehetne vörös is, de elég bizarr színe lesz tőle – majd lefedve, közepesnél kisebb lángon pároljuk puhára. Nem cél, hogy barnára pirítsuk, de ha megkapja a szélét, az egyáltalán nem baj. Böjtös napon akár krumplihoz feltétként is kínálhatjuk, húsmentes ebédnek is nagyon finom.


 

Szóljon hozzá!