- Fogynék - http://fogynek.hu -

Diétás töltött és/vagy székelykáposzta

A töltött és székelykáposztát sokan a legnehezebb, kimondottan hizlaló ételeknek tartják. Ez nem feltétlenül igaz, mert bár lehet nagyon zsírosan, nehézre főzve készíteni, de pici találékonysággal kihagyhatjuk belőle kalóriái javát. Maga a káposzta jól használható a fogyókúrában is, gondoljunk csak a mindenki által hamar megutált káposztalevesre.

Ha így készítjük, akkor kevés zsírral, alacsony energiabevitellel is ehetünk a hagyományos fogásokból – persze mint mindenből, ebből is mértékkel.

1 kg házilag savanyított káposzta
70 dkg sovány lapocka
3 dkg csupa hús kolozsvári szalonna
1 evőkanál szárazon pirított liszt
5 dkg rizs
só, fehérbors, csombor, kakukkfű, paprika

A húst úgy bontottam szét, hogy a finomabb rostú részeket kockára vágtam, a durvább szerkezetűeket darálni tettem félre. Az volt ugyanis a cél, hogy húskockák és darálthúsos töltelék is legyen benne, hogy lehessen választani. A finomrostú húsok viszont puhábbra főnek, könnyebben elrághatók.

A szalonnát kis kockákra vágtam és teflonos serpenyőben átpirítottam. Kellett mellé egy kanál olaj is a hagyma pirításához, mert annyira kevés zsír sült ki belőle. Amikor a hagyma is megpirult, rászórtam a húskockákat és kicsit körbepirítottam. Végül szórtam rá egy kávéskanálnyi pirospaprikát, hogy ne legyen olyan sápadt a kész étel.

Száraz teflon serpenyőben kevés lisztet pirulni tettem. Szaporán kavargatva zsemleszínűre pirítottam. Ez kellett a lé sűrítéséhez, rántás helyett. Így a hagyományos káposztában érezhető pirított liszt íz belekerült ugyan, de további zsiradék nem.

A rizst leforráztam és hagytam állni, amíg a hússal foglalkoztam. Leszűrtem és a darált húshoz adtam. Sóval, pici fehérborssal, és kaukkfűvel ízesítettem. Alaposan összegyúrtam, hogy a hús saját maga kiadja ragasztóját (miozin), és tojás nélkül is összeálljon a töltelék.

A káposzta házilagos savanyítása megtalálható a Jó Kaja oldalon.

A káposztából szórtam egy réteget a a fazék aljára. Rászórtam a szalonnás, hagymás húskockákat. A töltelékből hüvelykujjnyi hurkákat formáztam és körbepakoltam velük a fazekat. Rászórtam a pirított lisztet, majd betakartam a maradék káposztával. Megszórtam csomborral és felöntöttem annyi vízzel, hogy szűken ellepje. Csendesen forraltam háromnegyed órán át. Tejföl csak mellé járt, hogy a pillanatnyi gusztus szerint lehessen adagolni.